..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..


Kedves lányom!

Lassan írom a levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. A házszámot sajnos, nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsi kulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból. A nővérednek ma gyereke született, de még nem tudjuk, fiú-e vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél. Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkás hordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt és megfulladt. Szegény embert három napig hamvasztották. Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik. Csókol szerető anyád! Ui.: Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.

 


 

A vodka hatalma:

Egy új lelkész annyira lámpalázas volt első szentbeszédekor,
hogy alig tudott megszólalni. Második szentbeszédje előtt
felkereste hát a feljebbvalóját, és megkérdezte, hogyan
tudná leküzdeni idegességét.
Azt a választ kapta, hogy tegyen egy kis vodkát a
misekehelybe, és néhány korty után már mindjárt lazábban
fogja tudni folytatni.
A következő vasárnap a lelkész gyakorlatba ültette a
tanácsot , és úgy érezte, hogy még hatalmas égzengés
közepette is tudna beszélni, egyáltalán: pompásan érezte
magát.

Amikor visszatért a plébániára, talált egy levelet a
feljebbvalójától:

Kedves Testvérem!
1. Legközelebb kortyokat igyon, és ne döntse le egyből az
egészet!
2. Nem teszünk jégkockát és citromkarikát a misekehelybe.
3. A misekönyv nem poháralátét.
4. Az oltár terítőjét nem használjuk szalvétának.
5. Tíz parancsolat van, nem 12.
6. 12 tanítvány volt, nem 10.
7. Nem utalunk a keresztre, mint arra a "nagydarab T
betűre".
8. Nem konferáljuk be Jézust és tanítványait mint DJ JC-t és
bandáját.
9. Dávid Góliátot egy parittyával győzte le, és nem "lőtte
szitává a rohadt seggét egy Magnum 357-essel".
10. A kígyó tekergett az almafán, nem pedig az "Isten
*****".
11. Nem utalunk Júdásra, mint arra a "faszfej"-re.
12. A pápa szent, nincs kigolyózva, és nem nevezzük
"Keresztatyának".
13. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem a Fater, a Kiscsávó
és aKriptaszökevény.
14. Júdás harminc ezüstpénzen adta el Jézust, és nem 2
fillérért, az Olajfák hegyén, és nem a kínai piacon.
Egyébként a bűnösök a pokolra mennek nem a büdös p*-ba

 

Modern kislány:

Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli. A foglalkozásom
nem háztartásbeli.
Főzni nem tudok a mosáshoz nem értek.
A házimunkához kedvet nem érzek. 
Ám egyet büszkén be merek vallani.
Sok mindent nem tudok, de van ám valami.
Amit oly pompásan értek.
Mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban.
Gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton.
Ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes.
S hogy hason is tudom az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én.
Mivel tanítóm egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított ő.
S nem voltam e téren tudatlan nő.
Bevallom először borsódzott a hátam.
Mikor a fiú nagy rúdját megláttam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is.
Lihegtem kapkodtam de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka.
S feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szereztem
Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. 
Csináltam reggeltől korán felkelve.
Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem.
Még estefelé is mikor a nap lement.
Hull rólam a ruha mint fazékról a zománc.
És testem olyan lesz mint a fénylő topán.
Van aki gumisapkát húz a fejére.
Ám ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém ezt kell elhallgatnom.
Én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek nem kell ezt megszólni.
Nem kell mindjárt rosszra gondolni. 
Nincsen abba semmi amit elbeszéltem.
Ha hiszitek,ha nem az úszásról beszéltem.

 

 

Politika?!:

A kisfiú kérdezi az apját mi az a politika!? 
Az apja leülteti és példákkal elmagyarázza: 
- Figyelj fiam, én hozom haza a pénzt, tehát én
vagyok a KAPITALIZMUS. Anyád ügyel a pénzre, tehát
? a KORMÁNY. Nagyapád ügyel arra, hogy minden
rendben legyen, tehat ? a SZAKSZERVEZET. 
A babysitterünk a DOLGOZÓOSZTÁLY és mi mindannyian
azért dolgozunk, hogy Te, a NÉP jól érezd magad és
mindened meglegyen. 
A párhónapos öcséd pedig a közös JÖV?NK. 
A kisfiú elraktározza a hallottakat és elmegy
aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse "telerakta
a pelenkáját" és sír. Felkel és szólni akar az
anyjának, de az olyan melyen alszik, hogy nem bírja
felkelteni. Bemegy szólni a babysitternek, de a
szobában látja hogy az apja éppen hentereg vele az
ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon.
Senki nem veszi észre hogy ? is ott van, így
visszamegy aludni. 
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a
saját szavaival, hogy mi is az a politika? A
kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak, s így
szól: 
- A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a
dolgozóosztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül
bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem
tör?dik és a jöv? is szarban van.

 

 

 

Friss házasok:

A friss házaspár két hete élt házasságban. A férj, bár nagyon szerelmes volt, alig várta, hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni. Így szólt a felségéhez:
"Édesem, mindjárt jövök." 
"Hova mész, cuncimókus?"-kérdezte a feleség. 
"Lemegyek a bárba, drágám. Iszom egy sört"
A feleség így válaszolt: 
"Egy sört szeretnél, szerelmem?" 
Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját és 25 különféle sört mutatott a férjének, 12 különböző országból, mint Németország, Hollandia, Japán, India stb. A férj nem tudta mit tegyen, az egyetlen, ami eszébe jutott a következő volt:
"igen szívem...,de a bárban... tudod, ... hűtött poharat adnak"
Még be sem fejezte a mondatot, a feleség közbeszólt:
"Hűtött poharat szeretnél, angyalpofa?" 
Egy hatalmas söröskorsót vett elő a hűtőből, annyira hideget, hogy őt magát is kirázta a hideg. A férj, kissé sápadtan ezt mondta: 
"Igen drágám, de a bárban olyan finom előételek is vannak... Nem maradok sokáig, mindjárt jövök. Megígérem. Rendben?"
"Előételt szeretnél, szívem csücske?"
Azzal kinyitotta a sütőt és 5 különböző előételt vett elő: csikeszárnyat, malacsültet, gombasalátát stb. 
"De édes szívem... a bárban... tudod... mocskos káromkodásokat is lehet hallani..." 
"Mocskos szavakat akarsz, életem?... Na ide figyelj, faszfej! Idd meg a kibaszott sörödet abból az átkozott hűtött korsóból és edd meg a kibaszott sültjeidet, már házas vagy, nem mész sehova! Megértetted, seggfej?" 
... és boldogan éltek, míg meg nem haltak ...


Ti honnan tudjátok, mikor alszotok és mikor vagytok ébren? Én úgy alszom el, hogy sose veszem észre. 

Egy német sétál a Margit-hídon, megcsúszik, és beleesik a Dunába. A német segítségért kiált.
- HILFE! HILFE! HILFE!
Az éppen arra járó rendőr visszakiált neki:
- ÚSZNI TANULTÁL VOLNA MEG, NE NÉMETÜL!
 

Hogyan hárítsuk el a tolakodó pasikat?


Meghívhatlak valamire?
-Köszi, inkább a pénzt kérném!
Milyen hangos van itt! (discoban)
-Hát akkor fogd be!
Zavar, ha rágyújtok?
-Engem az se zavarna, ha lángolsz!
Fotográfus vagyok és egy olyan arcot keresek, mint a tiéd.
-Plasztikai sebész vagyok és egy olyan arcot keresek, mint a tiéd.
Nem találkoztunk már egyszer? Vagy esetleg kétszer?
-Esetleg egyszer, ugyanazt a hibát nem követem el kétszer.
Hogy lehetséges az, hogy te ilyen szép vagy?
-A te részedet is megkaptam.
A te arcod után biztos megfordul jó néhány fej.
-A te arcod után biztos megfordul jó néhány gyomor.
Azt hiszem nagyon boldoggá tudnálak tenni.
-Hogyhogy? Már mész is?
Mit mondanál, ha arra kérnélek, hogy legyél a feleségem?
-Semmit, nem tudok egyszerre beszélni és nevetni.
Nem nézünk meg egy jó filmet?
-Azt már láttam.
Hol voltál idáig az életem során?
-Rejtekhelyet kerestem előled.
Szabad ez a hely?
-Igen, és az enyém szintén, ha leülsz.
A tested olyan, mint egy templom.
-De ma nincs mise. 
Ha látnálak csupaszon boldogan halnék meg.
-Ha én téged látnálak csupaszon, valószínűleg a nevetéstől halnék meg.
Nem vagy paraszt, csak 
  
.  már az óvodában is kikapáltad a homokozót. 
. a mobilod is tölgyfából van faragva. 
. nálatok a tarlóégetés nemzeti ünnep. 
. kocsonyával zselézed a hajad. 
. neked már a százas szög is integrált áramkör. 
. a Tesco-ban fokhagymás Túró Rudit keresel. 
. akkor láttál először félcipőt, amikor az ekevas kettévágta a gumicsizmádat. 
. a szalonnafüstölőbe jársz szaunázni. 
. mezítláb töröd a diót. 
. a térerőt is hektárban méred. 
. a sakkban is veled kezdenek. 
. a mikroban is tüzet raksz. 
. az ágyat is traktorral veted. 
. üstház volt a járókád. 
. az autód rendszáma is EKE. 
. az anyakönyvi kivonat helyett rögtön őstermelői igazolványt kaptál. 
. ha lenne vízilovad felszántanád vele a Balatont. 
. kolbász köré tekerve kéred a vattacukrot. 
. még a CD-meghajtót is bicskával nyitod ki. 
. a pizzát is kenyérrel eszed. 
. a déli harangszó is fél 1-kor ér el hozzátok. 
. a kólát hagymakarikával iszod. 
. ostorral kapcsolod be a videót. 
. az óvodában hurkatöltő volt a jeled. 
. az első legódból is disznóólat építettél. 
. a fagyit is bicskával eszed. 
. disznópörzsölővel szárítod a hajad. 
. a hátadra is búzatábla van tetováltatva. 
. a buszon tojással fizetsz. 
. a mobilodon töpörtyű az op. logo. 
. a házatokban nincs a székeken háttámla, hogy mindenhová le tudj ülni a permetezővel.
Barátságos labdarúgó mérkőzésre érkezik meghívás a Vatikánba. A helyszín Jeruzsálem, résztvevők a bíborosok es a rabbik válogatottja. Hosszas tanakodás után a pápa rábólint. A győzelem reményében Ronaldinhoból gyorsított eljárással egy hét alatt bíboros lesz. A pápa izgatottan hallgatja a helyszíni közvetítest, nagy megdöbbenésére a végeredmény 12-1 a rabbik javára. Szemrehányóan fordul tanácsosaihoz:"Hát Ronaldinho bíboros nem játszott jol?" 
Válasz: "Jól játszott, sőt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de Kahn, Zidane, Drogba es Deco rabbikkal szemben nem lehetett győzni."
A Coca Cola képviselői el mennek a római pápához azzal a kérésel, hogy a Mi atyánkot alakitsa át a következző képpen:"A mi mindennapi kenyerünket és egy pohár Coca Colát adj meg nékünk ma..."
Pápa:Erről szó sem lehet!
Coca Cola:1millió dolár támogatást kap az egyház!
Pápa:Nem!
Coca Cola:10 millió dolár! 
Pápa:Nem! 
Coca Cola:Mért a pékek menyit fizettek?!
Ha belefáradtál már azokba az érzelgős, giccses és szirupos "barátság és szeretet" versekbe, itt van egy pár ígéret, ami megmutatja, milyen az igazi barátság!   
1. Mikor szomorú vagy... én is berúgok veled... és kitervelünk valami cselszövést az ellen a nyomorult lélek ellen ... aki szomorúvá tett.   
2. Ha látom hogy el vagy kékülve... Hátbaváglak, hogy kiköpjed, ami a torkodon akadt.   
3. Mikor mosolyogsz... Tudom, végre sikerült valakit bevinni az ágyadba.   
4. Amikor félsz valamitől... Emlékeztetlek rá...minden pillanatban, amikor csak lehet.   
5. Amikor aggódsz... mondok neked borzalmas történeteket, hogy mennyivel rosszabb is lehetne... és fejezd be a nyávogást!   
6. Amikor meg vagy zavarodva.. Néhány szóval még jobban össze tudlak zavarni.   
7. Mikor beteg vagy... ne gyere a közelembe, amíg nem vagy teljesen jól... Nem akarom megkapni a nyavalyád.   
8 Ha elesel... kiröhöglek, mert már megint seggre estél. 
Küldd el ezt a tíz legjobb barátodnak és ne legyél lehangolt, mert csak kettő jut az eszedbe... és azok közül eggyel jelenleg haragban vagy. Emlékezz: Egy igazi jó barát segít költözni és elrejteni a holttesteket!
Keresztény udvarló mondatok…

1. Hé kislány, mi a lelki ajándékod? 
2. Hmmm. Szép Biblia! 
3. Ismered Jézust?! Én is! 
4. Isten azt mondta, hogy jöjjek és beszéljek veled. 
5. Ismerek egy gyülekezetet, ahova elmehetnénk beszélgetni. 
6. Szükséged van segítségre? Túl nehéznek tűnik a Bibliád. 
7. Fájt, mikor leestél a mennyből? (Ezt azért mondja neki, mert szerinte egy angyal...) 
8. Mit tervezel ma estére? Van kedved egy kis Biblia tanulmányozáshoz? 
9. Az Ige mondja:"Adj inni a szomjazónak és etesd az éhezőt." Szóval, mit szólnál egy vacsorához? 
10. Nincs senki, aki felé elszámolható lehetnél? Nekem sincs! 
11. Az bűn, hogy elloptad a szívemet? 
12. Ismersz egy olyan keresztyén lányt, akit teljes szívemből szerethetek és a tenyereimen hordozhatnék? 
+1: Bocsánat, de azt hiszem, hogy az egyik bordád az enyém.
Tanító néni: Tomi, látod a fát odakint?
Tomi: Látom.
Tomi, látod a füvet is ott kint?
Igen.
Most nézz ki az ablakon, és nézz fel, hogy látod-e az eget.
Jó. (Feláll, odamegy az ablakhoz, kinéz, majd visszaül.) Igen, látom az eget.
Láttad Istent?
Nem.
Látod, mi azért nem látjuk Istent, mert ő nincs ott. Ő nem is létezik.
Ekkor egy kislány jelentkezett, hogy szeretne ő is beszélni Tomival. Hasonló kérdéseket akart neki feltenni. A tanító néni beleegyezett. 
Kislány: Tomi, láttad a fát odakint?
Tomi: Igen, láttam.
És a füvet?
Igeeen. (Már kezdett kifáradni ezektől a kérdésektől.)
Láttad az eget?
Láááttam.
Tomi, látod a tanító nénit?
Igen. 
Látod az agyát?
Nem...
Akkor aszerint, amit az előbb tanultunk, neki nincs is agya!
Státusz msn
Nincs a gépnél: szerintem ez eléggé egyértelmű. a nevében is benne van. szóval csak annyit se írj, hogy majd írjak, ha itt vagyok, mert csakazért sem fogok, ha itt leszek. és ne is rezegj.
Elfoglalt: a gép előtt ülök, viszont valami fontos dolgot csinálok, ami fontosabb, mint hogy egyáltalán megnézzem, hogy ki írt.
Elérhető: nagy valószínűséggel a gép előtt vagyok, és hajlandó vagyok kommunikálni. de csak ha tetszik a neved, nincs teli szmájlival, és az első mondatodban nincsen 3 ugráló animáció.
Ja és még valami(k) 
hogyha NEM VAGYOK GÉPNÉL, akkor tényleg NEM VAGYOK GÉPNÉL. de hogyha mégis, akkor azt észre fogja venni, akinek észre kell vennie.
és még hogyha esetleg nem válaszolok azonnal az üzenetedre, akkor ne rezegj, és ne írogass, hogy írjak már, mert megvan az oka, hogy miért nem írok, és ha már nem lesz meg az ok, akkor majd írni fogok.
és hogy még soroljam: 
 ha elegem van belőled, minden lelkiismeretfurdalás nélkül letiltalak. és ha akarom elmondom miért, ha nem akkor leszarom, hogy megsértődsz.
és még valami. ne küldj animációkat, mert szétverem a géped!
Férfiakról…
 Hogyan vegyél rá egy férfit hogy csináljon meg valamit?
Mondd neki, hogy túl öreg hozzá. 
  
Ne felejtsd, hogy egy férfi számára nem akkor vagy humoros, ha vicceket mesélsz neki, hanem ha nevetsz az ő viccein. 
  
Nem a nők csinálnak a férfiakból bolondot. Ők ebben is önállóak. 
  
Ki az agglegény?
Aki elszalasztotta az alkalmat, hogy boldogtalanná tegyen egy nőt. 
  
Hogy hívják a megbilincselt férfit?
Megbízható. 
  
Mit jelent, ha az ágyadban egy férfi levegőért kapkod és a neved kiabálja?
Nem szorítottad a szájára a párnát elég hosszú ideig. 
  
Hány férfi kell egy villanykörte becsavarásához?
Csak egy, aki áll egyhelyben és várja, hogy a világ körülötte forogjon.
Minden férfi egyforma, csak az arcuk más, hogy meg tudd őket  különböztetni. 

Miért lehet a férfiakat sokkal könnyebben pszichoanalizálni?
Mert nem szükséges őket a gyerekkorukba visszavinni. Még ott vannak. 
  
Miért ölik meg egyes pókfajták nőstényei a hímet párzás után?
Hogy elejét vegyék a horkolásnak még mielőtt elkezdődne. 
  
Miben különböznek a nők a férfiaktól?
A nők egy férfit akarnak, aki minden szükségletüket kielégíti. A férfiak minden nőt akarnak, hogy az egyetlen szükségletüket kielégítse. 
  
Mit adjunk egy férfinek, akinek már megvolt minden?
Penicillint. 
  
Sose bízz egy férfiban aki azt mondja, hogy ő az úr a háznál.
Az ilyen valószínű másban is hazudik. 
  
Ha lehet, válassz egy fiatal férfit. Egyremegy. Az idősebb sem érettebb.... 
    
A legtöbb férfiról - akiből gondolod, hogy jó férj lenne  - kiderül, hogy már az. 
  
Sok férfi olyan, mint a fűnyíró: Nehéz beindítani, rossz szagot áraszt, és legtöbbször nem működik. 
  
Honnan tudod, hogy egy férfi megcsal?
Elkezd hetente kétszer fürödni. 
  
Miért fontosabb egy férfinak egy nő külseje, mint az esze?
Mert a legtöbb férfi jobban lát, mint gondolkozik. 
  
Miben hasonlít az átlag férfi Mel Gibsonra?
Mindenben, kivéve tehetségben, pénzben és kinézetben. 
  
Ha a férjed és egy ügyvéd fuldokolnának és választanod kellene, étterembe mennél vagy moziba? 
  
Mit mondott Isten, amikor elkészült Ádámmal?
Hát ennél tudok jobbat is ...
Hogyan biztosítsunk egy egészséges őrültségi szintet:
1. Ebédidőben, ülj a kocsid tetején napszemüvegben, és egy hajszárítóval célozz az elhaladó kocsikra. Figyeld meg, hogy lelassulnak-e.
2. Hívd saját magadat a hangszórón. Ne változtasd el a hangodat.
3. Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e vele sült krumplit.
4. Tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá, hogy bejövő posta.
5. Tegyél koffeinmentes kávét a kávéfőzőbe 3 hétig. Ha már mindenki kigyógyul a koffeinfüggőségből, tegyél bele újra rendes kávét.
6. Az összes csekkednek a "megjegyzés" részébe írd be, hogy "szexuális  szolgáltatásokért".
7. Minden mondatodat úgy fejezd be, hogy "a próféta prédikációja szerint".
8. Ne hasznalj ekezeteket.
9. Amilyen gyakran csak lehet, szökdécselj járás helyett.
10. Kérdezz meg embereket, hogy milyen neműek.
11. A Drive ablaknál jegyezd meg, hogy a rendelés elvitelre lesz.
12. Az operában énekelj együtt a darabbal.
13. Menj el egy versmondó estre és kérdezd meg, hogy a versek miért nem rímelnek.
14. Tegyél szúnyoghálót az íróasztalod köré és játsszál egy dzsungel hangokat tartalmazó relaxációs kazettát egész nap.
15. Öt nappal korábban mondd a barátaidnak, hogy sajnos nem  tudsz majd elmenni a bulijukra, mert nem vagy olyan hangulatban.
16. Amikor a pénz kijön a bank-automatából, kezdjél kiabálni, hogy:  Nyertem! Nyertem! Már harmadszor ezen a héten!!!!!"
17. Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdjél a parkoló felé rohanni és ordítani, "Fussatok!!! Kiszabadultak!!!"
18. Vacsora közben mondd azt a gyerekeidnek, hogy "a rossz gazdasági helyzet miatt egyiktöktől meg kell válnunk.
19. Küldd el ezt mindenkinek, akire ráfér egy kis röhögés.
 
Egy házaspár elmegy horgászni hétvégén. A férj délben ledől pihenni egy kicsit, felesége pedig a csónakkal beevez a tó közepére napozni és olvasni.
Arra evez a halőr és megszólítja:
- Bocsánat, hölgyem, mit csinál itt?
- Nem látja, hogy olvasok? - kérdez vissza a nő.
- Azt tudja, hogy itt tilos horgászni?
- Hiszen én nem is horgászok!
- De a felszerelés ott van a csónakban! Ezért fel kell jelentenem!
- Ha feljelent, én meg beperelem nemi erőszakért!
- Asszonyom, én magához sem értem!
- Persze, de a felszerelés ott van magánál!
Miért ment át a csirke az úton? 


ÓVÓNŐ: Hogy a másik oldalra jusson.
PLATON: A közjó érdekében.
ARISZTOTELÉSZ: Ilyen a csirkék természete, átmennek az úton.
KARL MARX: Történelmi szükségszerűségből.
SADDAM HUSSEIN: Ez példa nélküli provokáció, így feljogosítva érezzük magunkat, hogy 50 tonna ideggázt dobjunk a csirkére.
RONALD REAGAN: Elfelejtettem...
JAMES T. KIRK: Hogy eljusson oda, ahol csirke még nem járt azelőtt...
HIPPOKRATÉSZ: A hasnyálmirigyében termelődő váladék miatt.
MARTIN LUTHER KING: Már látom azt a világot, ahol minden csirke szabadon átmehet az úton anélkül, hogy célját fel kellene fednie.
MÓZES: És leszállt Isten a mennyekből és imigyen szóla a csirkéhez: "Bizony mondom neked, kelj át az úton!" És a csirke
általkelt az úton, és nagy volt az öröm a mennyekben.
FOX MULDER: Saját szemeddel láttad, ahogy átment az úton. Még hány csirkét kell látnod ahhoz, hogy elhidd ???
RICHARD M. NIXON: A csirke NEM ment át az úton.
FREUD: A puszta tény, hogy ennyire érdekel, miért ment át a csirke a túloldalra, elfojtott szexuális bizonytalanságodat tárja fel.
BILL GATES: Most fejeztük be az új Csirke Office 2000-t, amely nemcsak átmegy a túloldalra, de tojást tojik, nyilvántartja fontos iratait és kezeli a könyvelését.
BILL CLINTON: Fontos bejelentésem van. És megismétlem, hogy biztosan megértsék. Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a csirkével. Nem volt ...
DARWIN: A csirkék, évmilliók alatt természetes kiválasztódás útján oly módon fejlődtek, amely felruházza őket a túloldalra való átkelés képességével.
EINSTEIN: Hogy most a csirke kelt át a túloldalra, vagy az út mozdult el a csirke alatt, ez viszonyítási pont kérdése.
BUDDHA: A puszta kérdés tagadja csirke mivoltodat.
ERNEST HEMINGWAY: Meghalni. Esőben.
RAMBO: Rosszul céloztam volna?
SZALACSI: Én aztat nem tudom. Mert egykora születésű. Vele.
GYURCSÁNY: Ez már a százlépés program része!
FEKETELACI: Mert ott ettem egy sült ökröt két lábos töltöttkáposztával. És mekkívántam lefojtásként egy grillcsirkét is.
DÉVÉNYI TIBOR: Mert Tibi bácsi ezt is elintézte! Tibi bácsi mindent elintéz!
ANETTKA: Csókolom. Csokolom. Nem tudom miért ment át a csirke. Nem tudom hova ment a csirke, de nem is érdekel. Csókolom. Csokolom.
RITUSSS: Nem bírta a stresszt és egyke volt.
ZIT: Mert én ilyen jófej vagyok!
SZILVI: Pedig csak akarat kérdése volt, hogy itt is kibirja. 
DORINA: Olyan depi vagyok, hogy észre se vettem.
ZSÓKI: Ez igen romi, de biztos kocsival ment. 
KRISZTI: Ezt a filmet még nem láttam. 
SZÜCSI: Ezen inkább ne gondolkodjunk! De biztos szaros volt.
MIKI: Mert rajzolnia kellett és vad vágyai voltak.
ISTI: Mert Jézus őt is szereti.
Felkel a pap vasárnap és kitekintve az ablakon 
szikrázó napsütést lát. Hamar megállapítja, hogy ez a nap golfozásra termett.
Megkéri a ministránsát,hogy betegségre hivatkozva mentse ki a gyülekezet előtt, majd amikor az kiteszi a lábát, gyorsan felöltözik, és meg sem áll a legközelebbi golfpályáig.
Sehol egy lélek (hisz mindenki a templomban van), ő meg nekiáll az első lyuknak. Hatalmasat suhint, a labda pedig megindul a lyuk felé.
Ekkor hajol oda Szent Péter az Úrhoz:
-No de Uram, csak nem hagyod, hogy megússza ezt az egészet?
-Dehogyis!! Figyelj!!
A labda száll, mintha zsinóron húznák, és egyből berepül a lyukba.
Szent Péter:
-Uram!! Egy háromszáz méteres pálya egyetlen ütéssel!! Ez büntetés?
Mire az Úr mosolyogva:
-Persze. Hát kinek fogja elmondani?
A pap és a fél citrom esete

Élt egyszer egy pap, aki esküje letétele után
elindult világot látni. Hosszú éveken át vándorolt, mígnem
elérkezett egy Isten háta mögötti kis faluba. Itt az általa 
hirdetett vallásban hittek, de templomuk nem volt; a
legközelebbi, majd 25 km-re levő kisvárosba jártak templomba.

A pap gondolt egyet, és az egyház támogatását
kérve, a falu férfijainak segítségével saját templomot 
építtetett. Ettől kezdve minden vasárnap ő celebrálta a
misét, adta össze a házasodókat és mondott imát a
temetéseken. Sok év telt el így.

Egy közönséges mise végeztével, egy kora
tavaszi, hűvös vasárnap délelőttön, ahogy kiterelgette a 
gyülekezetet a templomból és zárta volna be a kaput, a
templomkertbe lépett egy ismeretlen férfi. Szakadt
ruhájában, koszosan odaállt a pap elé, és azt mondta:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! 

A pap jó volt, és bár kicsit furcsállta a dolgot.
Hátrament a paplakba, elővett egy citromot, félbe vágta,
majd kivitte a férfinak és odaadta neki, aki hálásan
tekintett vissza rá. Azonban a pap oldalát furdalta a 
kíváncsiság. Azt kérdezte:

- Fiam, miért kell neked ez a fél citrom?

A férfin erre jeges rémület lett úrrá, és mielőtt a pap egy
szót szólhatott volna, kirobbant a templomkert kapuján, és
elszelelt. 

Egy héttel később, megint csak kifele jövet a
templomból a pap megint szembe találta magát a
templomkertben a fickóval. Az így szólt:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap meglepődött, mind a férfi újabb felbukkanásán, mind az 
újabb, furcsa kérésen. Persze azért jó volt, hátra ment a
paplakba, és hozta a fél citromot. A férfi kezébe nyomta, de
rögtön rá is kérdezett:

- Itt van fiam, de kérlek, áruld el, miért kell neked ez a
fél citrom?

A férfi láthatóan megrémült, és rögtön elfutott, azonban a
pap sem volt rest, utána eredt. Csakhogy nem volt igazán jó
kondícióban, még sosem futott ennyit és ilyen gyorsan, hát a
falu végében kifulladt, és csaknem elájult. 

Arra gondolt, hogy hátha a jövő héten is eljön a különös
alak, és akkor érdemes lenne tudnia tartani vele a lépést.
Így hát a következő hetet szorgalmasan futóleckékkel
töltötte. Megérte, mert, ahogy gondolta, a következő 
vasárnap ismét belépett a templomkertbe a furcsa idegen. A
pap meg sem várta a kérését, jó volt, és hozta a lakából a
fél citromot. A férfi e szavakkal fogadta:

- Köszönöm, pap, hogy jó voltál, és adtál egy fél citromot. 

- Szóra sem érdemes, fiam, felelte a pap de kérlek,
áruld el, miért kell neked ...

A férfi már futott is kifele, de a pap szorosan a nyomában
volt. Sokáig futottak, a pap már kezdett nagyon kifáradni, 
mire egy széles, sebes folyóhoz értek. Az idegen gondolkodás
nélkül a folyóba vetette magát, és átúszta, majd eltűnt
futva a túlparton. A pap nem tudta követni, mert nem tudott
úszni. Bosszankodva tért haza.

A következő hetet azzal töltötte, hogy naponta a
25 km-re levő kisváros uszodájába járt gyakorolni, sőt, ha
már ott volt, Arena márkájú úszónadrágot, és Nike futócipőt
is vett magának. Izgatottan várta a vasárnapot; most már 
biztos volt benne, hogy a fura szerzet újra ellátogat hozzá.

Vasárnap, ahogy bezárta a templomot,
megnyikordult a kertkapu, és belépett a férfi:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap jó volt, hátrament, (felhúzta az úszónadrágot és a
futócipőt is), fogta a fél citromot, és kivitte az idegennek:

- Itt van, fiam, de áruld már el, kérlek, mire kell ez neked?

A fickó megrémült, kirontott a kapun, a pap sebesen utána. 
Elérték a folyót, a férfi átúszta, a pap utána. A túlparton
futott tovább, a pap követte. Egészen egy mély szakadék
szélén álló, magas fáig futottak. A fickó macskaügyességgel
felmászott, ám a pap nem tudott fára mászni, a földön 
maradt. Szitkokat szórt mindenre, ahogy baktatott hazafele.

A következő héten a falubeliek furcsállva
nézték, ahogy a pap minden nap a templom kertjében a fákra
mászik, ide-oda ugrál, és egészében véve igen furcsán 
viselkedik. De a papot nem érdekelte, megszállottan
gyakorolt, készült a találkozásra. Vasárnap már a mise előtt
felvette reverendája alá az Arena úszónadrágot és a Nike
futócipőt. Sőt, jó volt, és még a fél citromot is előre a 
zsebébe tette.

Az átlagosnál jóval gyorsabban celebrálta a
misét, és amint lehetett, megszabadult a gyülekezettől, és
bemelegítésbe kezdett. Pontban, amikor a misének rendesen
végződnie kellett volna, a kertkapun belépett az idegen férfi. 

- Pap, kérlek, légy jó, és ...

A pap már nyújtotta is a fél citromot, miközben visszakérdezett:

- Fiam, mire kell ez neked, az isten szerelmére?

A férfi megrémülve rohant el, a pap utána. Futottak a 
folyóig, átúszták, futottak tovább a fáig, felmásztak rá.
Itt a pap csaknem elkapta a figura grabancát, amikor az
elkapott egy indát, és átlendült a szakadék túlsó oldalára.
A pap azt hitte, idegbajt kap, de ekkor megpillantott egy 
másik indát. Nosza, megragadta, és átlendült ő is a
szakadékon. Ott azonban nem várt akadályba ütközött: egy
repülőgép-temető volt ott, ahol az egyik roncsban elzárta
magát a férfi. A pap dühöngve járta többször is körbe a 
roncsot, de a szilárdan lezárt oldalajtón kívül nem talált
bejáratot; azt kellet valahogyan kinyitnia.

Csaknem őrjöngve tért haza. A következő hét
minden napját a falu lakatosánál töltötte, ellesve a zárak 
kinyitásának minden lehetséges módját. Vasárnap futócipőben,
úszónadrágban, hátán vízhatlan hátizsákba rejtett
feszítővassal, lángvágóval, tolvajkulccsal és fúrógéppel
tartotta a misét, majd kiállt a templom elé, várva az 
idegent. Amaz csakhamar meg is érkezett.

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

- Itt van, fiam, nyújtotta a pap, mert jó volt, de közben
cselesen megragadta a férfi csuklóját, magához húzta, és 
megszállottan villogó szemmel kérdezte: de mire kell ez neked?

A fickón páni félelem lett úrrá, kitépte magát a pap
kezéből, és elrohant, de a pap nagyon szorosan ott volt a
nyomában. Száguldottak a folyóig, gyorsan áttempóztak rajta, 
futottak tovább a fáig, nyakukat törve másztak fel rá,
egymás után átlendültek a szakadékon, a férfinak alig
sikerült bezárnia a roncs ajtaját a pap előtt. Ő azonban nem
állt meg, lekapta hátizsákját, elővarázsolta a szerszámokat, 
és ügyködni kezdett a zárral.

Egy óra nem telt bele, a nehéz ajtó nyikorogva
feltárult. Odabent az idegen rémülten vacogott, nagyon félt
a pap ádáz és diadalittas tekintete láttán. A pap lassan
odalépdelt a fickó elé, leguggolt, és nagyon halkan, 
barátságos mosolyra váltva, szelíden megkérdezte:

- Fiam. Hetek óta kérsz tőlem fél citromot minden vasárnap.
Nagyon szívesen adok, akár a jövőben is még többet, csak azt
az egyet kérem tőled, hogy áruld el nekem: mire kell neked? 

- Rendben van, pap ... érkezett a remegő hangú felelet.
Elmondom neked, de kérlek, légy jó, és ne mond el senkinek!
A pap jó volt, és nem mondta el.
 
Két óvodás beszélget:
- Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?
- Tampont.
- Az mi?
- Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.
Végre megtudtuk az igazságot a világ teremtéséről....
Egy napon,, az Édennek nevezett kertben igy szólt  Éva az Úrhoz: "Uram, gondban vagyok..." "Mi a hézag, Éva?" "Uram,  tudom, hogy teremtetted és nekem adtad e gyönyörű kertet, eme csodás állatseregletet, még azt a mocskos kigyót is, de ennek ellenére nem vagyok boldog." "Miért, Éva" szól a hang fentről. "Uram, egyedül vagyok és elegem van az almából" "Ebben az esetben Éva, tudok megoldást. Megteremtem  Neked a Férfit." "Mi az a Férfi???" "E teremtmény tökéletlen lesz, sok  hibával. Hazudni fog és csalni, hiú lesz és dicsekvő. De azért nagyobb lesz,  erosebb, örömmel fog vadászni és ölni. Viccesen fog kinézni, ha izgalomba  jön, na de mivel panaszkodsz, úgy fogom megalkotni, hogy kielégitse  testi szükségleteidet. Igaz, kissé bolondos lesz és olyan felesleges dolgokkal fog foglalkozni mint a birkózás és különböző labdajátékok. Nem lesz egy briliáns elme, úgyhogy szüksége lesz a tanácsaidra, hogy helyes irányba tereld gondolatait." "Szuper " mondta  Éva és ironikusan felhúzta szemöldökét. "És hol itt a gubanc, Uram?" "Egy  feltétellel kapod csak meg" "Éspedig?" "Ahogy mondtam, beképzelt lesz, arrogáns és léha. Tehát el kell hitetned vele, hogy Őt teremtettem eloször.  Ne feledd, hogy ez a mi titkunk lesz: tudod, köztünk, nők  között..."
Amiket az ember sosem tudna meg, ha nem lennének gyerekei:

- Egy dupla méretű vízágyban elegendő víz van ahhoz, hogy egy 200 négyzetmáteres lakást 12 centi magasságig ellepjen.

- Ha hajlakkot fújsz szőrcicákra és utána át görkorizol vagy rollerezel rajtuk, akkor begyulladnak.

- Ha egy pórázt tekersz a csillár ventillátorára, a ventillátor motor nem lesz elég erős ahhoz, hogy egy 21 kilós batmannek öltözött gyereket megpörgessen.

- Ha fékfolyadékot clorox nevű háztartási tisztítószerrel keversz, akkor rengeteg füstöt kapsz eredményül.

- Bizonyos lego építőelemek sérülés nélkül keresztül tudnak jutni egy négy éves homo sapiens emésztőrendszerén.

- Mindegy mennyi zselét keversz a fürdőmedencébe, nem fogsz tudni járni a vízen.

- A benzintartályba került üveggolyók tömérdek furcsa zajt tudnak okozni vezetés közben.

- A mosógép centrifugálásától a földigiliszták nem elszédülni fognak...

- Az autód kazettás magnója perselynek kicsi.

- Bármennyi wc is van otthonodban az sosem elég!

- A kád lefolyóján még pumpával is nehezen megy le a szar...

- Nincsenek is törhetetlen szemüvegek és poharak

- Ha az ember bedug valamit - pl. egy üveggolyót v. borsószemet - az orrába, akkor az ki tud jönni a száján. És fordítva.

- Folttiszítók nem is viszik ki a hányás foltját a szőnyegből. Az ágyszivacsból sem. A szagát sem veszi el semmi.

- A graffitit a gyermek találta fel.

- Mélyalvás közben is jó a gyermek hallása. Főként, ha a szülők szeretkeznek. - Ha csendben és gyorsan csináljátok, akkor a megérzésére hagyatkozik....
 
 
Autók hátulján lévő felirat
Mercedes hátulján: „Suzuki-a ti autótok!”
Mercedes 600 SL hátulján: Apámé, OSZT???
Trabanton: Valaki állítson le!
Vigyázz pajtás, könnyen török!
200 km/ó alatt nincs barátom!!!
Feel the power (Érezd az erőt)
Megyek, nem látod???
Nem vagyok hülye, nem vettem. Nyertem!
Zaporozsec hátulján láttam: „Nekem sem tetszik a Te kocsid!”
Lassú teherautó hátulján: „Ne kerülj ki! HARCOLJ!”
Szakadt Lada csomagtartóján: „Nem bejárat!”
Egy rally Lada csomagtartóján: „A gép hatósugarában tartózkodni tilos!”
Sportkocsi hátulján: Te vagy a fogó
Az élet 180 km/h-nál kezdődik!
Elromlott a duda, figyeld az öklömet!
Autómentőn: Egyszer mindenki a platón végzi
IFA hátulján: Itt a fék a tét…
Addig örülj míg nem a fogaid között van ez a matrica!
Kispolskin: „Ha megnövök, Merci leszek!”
A hiányzó lóerőket bátorsággal pótolom! 
Egy városi busz oldalán: Kérem ne kövessen, én is eltévedtem!
Halkan előzz, a sofőr alszik!!
Dácia hátulján: Még mindig jobb, mint gyalog!
Szippantós kocsi hátulján: „Munkánkkal meg lesz elégedve, de ha mégsem, az elszállított terméket készséggel visszavisszük.”
Kamionon: ”Fékút vége.”
„Fokozott hatékonyságú veszélyforrás”. 
Teherautón: Itt 180 ló és 1 szamár dolgozik!
Fábry-féle csajfelszedős beszólások

   *    Táncolunk egyet előtte?
   *    Olyan vadító vagy, hogy kiolvadt a műszál az alsónadrágomból! 
   *    Mi lenne, ha elmennénk hozzám és megszabadulnánk ezektől a nedves alsóneműktől?
   *    Szeretem benned tested minden izmát. De legjobban az enyémet!
   *    Szép cipők. Dugunk?
   *    A nevem Géza! Csak azért mondom, hogy tudd mit kell majd sikítanod!
   *    Ez a ruha gyönyörű. Jól mutatna a hálószobám szőnyegén.
   *    A mai nap kulcsszava a láb. Menjünk fel hozzám és próbáljuk meg elválasztani!
   *    Lehetnél szerelmi svédasztal. Elterülnél, és azt szednék rólad, amit akarnék!
   *    Van egy telefonkártyád? Felhívom anyádat és gratulálok neki!
   *    A szádban akarok olvadni, nem a kezedben!
   *    Ha a szüleid nem találkoztak volna, én most nem lennek ilyen boldog.
   *    Van nálad térkép? Elvesztem a szemeidben.
   *    Többet keresek, mint amennyit el tudsz költeni!
   *    Ismerlek valahonnan, vagy csak egyszerűen fel vagy öltözve?
   *    Tudod, ha levágnánk a kezeidet, pont úgy néznél ki, mint a Millói Vénusz.
   *    Elnézést, dugunk, vagy inkább kérjek bocsánatot?
   *    Bal lábad a Karácsony, jobb lábad a Szilveszter. Jöhetnék a két ünnep között?
   *    Hiszel a szerelemben első látásra, vagy sétáljak el itt még egyszer?
   *    Bocs, épp most indulok haza maszturbálni, nem bánnád, ha közben rólad fantaziálnék?
   *    A te neved volt odaírva. Megnéztem ma az Értelmező Szótárban a gyönyörű szót.
   *    A szex öl. Akarsz boldogan meghalni?
   *    Játsszunk mérleget! Ráülsz az arcomra és megbecsülöm a súlyodat. Én leszek a mérleg nyelve.
  *    Szép a ruhád, kibeszélhetlek belőle?
  • Szia! Anyámék kizártak, aludhatok nálad?
  • Úgy nézel ki, mint a harmadik barátnőm. Eddig 2 barátnőm volt!
  • Tudnál adni egy 20-ast? Megígértem anyukámnak, hogy felhívom, ha
    szerelmes leszek!
  • Ne szólj semmit, fel vagy szedve!
  • Relax béby, relax! Merrelax?
  •  Szia! Bekéne Antal vagyok! De Neked csak Bekéne' Tóni!
  • Sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha nem lenne köztünk semmi! ... se ruha, se levegő!
  •  Ha hazakísérlek, megtartasz?
  • Ne haragudj, meg tudnád mondani, hogy írják a telefonszámod?
  • Vállalkozó vagyok... Ma estére bevállallak!
  • Életem művéhez szeretnék főszereplőt. Lennél Te az?
  • Kifordítva mindenki rózsaszín! Mutasd meg te is!
  • Anyám azt mondta, ha még egy csúnya lánnyal megyek haza, kizár...
  • Te most azt játszod, hogy téged nehéz meghódítani?
  • Te olyan lány vagy, akit szívesen elvinnék a mamámhoz, de sajnos nem bízhatok meg az apámban.
  • Tudsz egy feszítővasat adni, hogy leszedjem a lábaidról a szemem?
  • Táncolunk egyet előtte?
  • Olyan vadító vagy, hogy kiolvadt a műszál az alsónadrágomból!
  • A mai nap kulcsszava a láb. Menjünk fel hozzám és próbáljuk


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 45
Tegnapi: 42
Heti: 105
Havi: 592
Össz.: 652 318

Látogatottság növelés
Oldal: Wicceek..(úúj).xD
♥ - © 2008 - 2024 - jokisversek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »