..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..


„Álmom véget ér, felébredek, és sehol nem találom a szerelmemet. 
Csak a gyengédség marad meg szívemben, és szemem sarkában könnyek.”

 
„A nők született hazugok. Különösen, ha ingáznak két férfi között. Minél bonyolultabb a helyzet, 
annál találékonyabbak lesznek. Attól a perctől kezdve, hogy megtanulnak beszélni, tudnak hazudni is.”

 
„Valóban azt hiszik a férfiak, hogy a nők képtelenek nélkülük létezni?!”

 
„Igazi szomjúság nélkül inni, Igazi mondanivaló nélkül beszélni,
És igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel. Ez a három halálos bűn, amit az európai ember Minduntalan elkövet.”

 
"Féltem, hogy igent mondasz, mert támasz kell neked.Féltem, hogy nemet mondasz, mert kellesz nekem!"

 
"Ne verd át azt, aki téged nagyon szeret,Ne tedd tönkre az életét, ha már a tied boldog nem lehet!"

 
"Minden könnycsepp ő érte születik,S miután arcomon lefolyikMeghal! mint szívemben a remény,Mert ő soha nem lesz az enyém!"

 
"Legtöbbször nem látom az erdőt a sok gyökértől!"

 
„Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.”

 
„Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját , mert könnyen 
meglehet, hogy felvarrja más.
Aki szeret , annak hallgasd meg baját, gondját, mert könnyen 
meglehet, hogy meghallgatja más.
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert könnyen meglehet, 
hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd, s öleld meg naponta, mert könnyen meglehet, 
hogy megöleli más.
És akkor hidd el! - nem ő a hibás!”


"Azt mondják, a házasságok a Mennyben köttetnek. De onnan jön a mennydörgés és a villámlás is."

 
"Egy sor dolog a fájdalmassága, látszólagos fölöslegessége ellenére sem hasztalan. Meg kellett történniük velünk ahhoz,
 hogy általuk kevesebbnek, értékesnek lássunk valami mást, esetleg ugyanazt, jobb szemszögből. Az óvatos érzelmi életnél 
nincs rosszabb."

 
"Az első ideálomat egy alagútban ismertem meg.Amikor a vonat kiért a világosságra, akkor láttam csak, hogy vén és csúnya.
 De akkor már késő volt. Akkor már szerettem őt!"

 
„Agglegény az, aki egyszer sem követi el ugyanazt a hibát.”

 
„A férfiak és a nők legalább egy dologban egyetértenek: nem bíznak a nőkben.”

 
„Fiatal szamarakból lesznek az öreg faszik.”

 
"A bírás a szerelem nehézkedési törvénye."

 
"Hiába töröd össze a vázát,a rózsák illata megmarad!"

 
"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen..."

 
"Az ember sok mindenre vágyik, amit nem kaphat meg.De nem vágyhat semmire a tudattal, hogy semmit nem kaphat meg..."


"Aki nem szeret, az gyűlölni fogja a mosolyodat is!"

 
"A kísértéstől csak egy módon szabadulhatunk, ha engedünk neki."

 
"Most nem érti miért, elüldözni őt hogy lehet.Fájó sebek, szomorú szemek,pedig ő még mindig szeret nem felejti az éveket."

 
"A bocsánatkérés az élet ragasztója. Képes bármit megjavítani."

 
"Láttam már sok mindent én is ott voltamBókoltam, vallottam, bókoltam, harcoltam, forrongtam,Magam mert aggódtam 
Tettem és vettem kezeltem hitettem magam a tettre..."

 
"Egyetlen férfit sem sért, ha egy másik férfi is csodálja a nőt, akit szeret; csak a nő maga teheti ezt gyötrelemmé."

 
"A szerelem beteljesülésének végtével a szívünk hasasad, és úgy érezzük vége a boldogságnak. Később jövünk rá, 
régi naplónk elolvasásával, hogy akkor is mennyit panaszkodtunk. Boldogok voltunk, csak épp nem tudtunk róla. 
Csak akkor jövünk rá a dolog értékességére, miután már elveszítettük..."

 
"Ha az ember szerelmes, többnyire azzal kezdi, hogy megcsalja önmagát, és többnyire azzal végzi, hogy a másikat csalja meg."

 
"A beteljesülés a férfi számára a vég, a nő számára a kezdet."

 

 

Csak egymáshoz bújva zokoghatunk, 
mert nagyon fáj, ezért sírunk. 
Elengedtük, mi oly kedves volt nekünk, 
mi több volt, mint az életünk.

Kell, nagyon kell, 
mégis elengedjünk, mert mennie kell. 
Útra kél a remélt boldogsággal, 
nem néz vissza, mit hagyott a valóságnak.

Csak egymáshoz bújva zokoghatunk, 
gyémánt könnyünk mossa arcunk. 
Reszkető kezünk a távolba keres, 
tudjuk, a döntése végleges!

Mint hóhér, lecsapott a bárdal, 
ítéletet hozott a mi véleményünk kizárásával. 
Nem lehetett még egy utolsó kívánságunk sem, 
pedig megilleti még a halálraítéltet is!

Kőszív, kőlélekben, 
Mit hagyott maga után, nem érdekli az sem! 
De ő rohan, mert azt hiszi mindent újra megkap, 
Mert szerelmet boldogságot csak Magának építi a Várat!

Csak egymáshoz bújva zokoghatunk, 
de eljön majd a nap, 
mikor megrázzuk magunkat és felállunk, 
És újra építjük megálmodott reális Világunk!!

 

 


  Lassan elhallgat...

Hol forássa a fának,
egy dal morajlik a véremben.
Ezernyi tüske napsugár lelkemben,
csitul a fájdalma szívemnek.

Lassan elhalgat,
morajló tenger tört tajtékjai,
A múló idő zátonyát,
halványítja a néma némaság.

Volt, mikor ezernyi szivárvány színben,
felékesítve ragyogott a szívem.
A szerelem melengető palástyában,
ölelt magához aki már nincsen.

Hol forrása a fának,
az ő dala kiömlik , mint a vérem.
Szeretetem milliónyi csókját,
hintem szeretszét a szélben.

Lassan elhalgat,
megtört szívem, mint a pillanat,
Szerelmem alkonyát,
összetörte a néma távolság.

 

 

 
„Mielőtt megházasodsz, tartsd jól nyitva a szemed, utána viszont tartsd félig csukva.”

 
A szerelemnek múlnia kell,
ha múlik akkor fájnia kell, 
hogy érezd mennyit ér, 
míg tart, míg él...

 
"A két nap alatt beteljesedett szerelem a rákövetkező két nap alatt el is múlik, míg a hónapokon keresztül kiharcolt szerelem évekig tart."

 
Aki jobban szeret, az alul marad és szenvedni kényszerül.


 
Hosszú volt a bánat és a szenvedés, de életemben ő volt a legszebb tévedés!
 

"Minden nőben téged kerestelek,
sokáig,lázas testeket
fűtöttem és hűtöttem,némelyik
különb volt,mint te lehetsz.
Szerettek, s fájt, hogy nem te szeretsz."


 
„ A szerelem olyan, mint a gyertyaláng; ha nem fújja el a szél, akkor a gyertya fogy el alatta.”

 
"Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran kínzóbbak a szerelem szívfájdalmaitól."

 
"A szív arra való, hogy megszakadjon."


A Névtelen Agglegények tagja vagyok. Ha bármikor kedvet kapok a nősüléshez, rögtön küldenek egy asszonyt otthonkában és hajcsavarókkal, aki elégeti a piritósomat.

 
Az útonállók azt mondják: "Pénzt vagy életet!" A nők pedig mindkettőt akarják.

 
„Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, ha nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és szenvedés közül a magány a legrosszabb.”


"Szerelmem hajnalán fényeket láttam
Reményteli szívemmel magasba száltam
De vissza estem a kemény földre
Mert a szerelem nem tarthat örökre."

 
"Mélyebb az együttérzés, ha ismerős a fájdalom."

 
"Szeretni foglak mindig... mindig és soha!"

 
"...a szerelemnek múlnia kell!"

 
"Legédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak."

"Minden nővel, minden férfival megértetném, hogy ők a legfontosabbak nekem, így élnék a szerelemmel szerelemben."

„Mondd el, mivel hat a férfi a lányra? A szerető s a kérő ugyanazzal: ezer hazug szóval s egy fél igazzal.”


A szerelem csak akkor szerelem, ha önfeláldozó.

 
„A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, ha elmúlik neki.”

 
„Ó jaj! A hű szerelemnek folyama… kényelmes nem volt soha."

 
"Igazi szerelemmel is úgy áll a dolog, mint a szellemjelenségekkel: mindenki beszél róla, de kevesen látták."

 
"Egy asszony gyűlölete tíz férfi gyűlöletével fölér."

 
Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.

 
Omnia vincit amor! - A szerelem mindent legyőz!


"A szívben olyan erő lakik, ami csodálatosabb és szörnyűségesebb 
a halálnál, az emberi értelemnél, a természet erőinél, s titokzatosabb 
minden más rejtélynél és misztériumnál."

 

"Vannak a léleknek olyan sebei, amelyek sosem hegednek be..."

 
"Szeretet ember és ember közt: ez talán a legnehezebb feladatunk, a végső, legnagyobb próbatétel, vizsga, munka, 
amelyre minden más munka csak előkészület.Ezért nem képesek a fiatalok, akik mindenben kezdők, a szerelemre sem: 
meg kell tanulniuk. Tanulniuk kell egész lényükből, teljes erejükből, magányos, szorongó, torkukban dobogó szívükre figyelve.
A tanulóidő azonban mindig hosszú, lezárt időszakasz, és így szeretni - az messzire és mélyen az életbe nyúló magányt, 
fokozottabb és elmélyültebb egyedüllétet jelent arra nézve aki szeret. A szerelem eleinte egyáltalán nem feloldódás, 
odaadás és mással való egyesülés (mert miféle egyesülésre lenne képes, aki még tisztázatlan, kialakulatlan és rendezetlen),
 hanem magasztos alkalom az egyén számára, hogy érlelődjék, önmagában valamivé nőjön, világgá váljék, önálló, teljes
 világgá valaki más kedvéért - nagy és sokat kívánó igény vele szemben, valami kiválasztja, és nagyra hívja el.
 Az ifjú embereknek csakis ilyen értelemben, mint önmagukon végzendő munkát, lenne szabad a szerelmet felhasználniuk..."

 

"Hazudtam éveket,
Itt hagytam képeket, hogy lásd,
Ha úgy érzed, hogy melléd bújt a magány.
Nincs már több folytatás,
Sötét a lépcsőház, s talán
Hallasz rólam, ha arra járok,
Hol érdekes a világ."


"Szerelmünket nem mindig viszonozza az, aki a lángot fegyújtotta 
bennünk. A szeretet azonban, ha önzetlen és igaz, mindig visszatükrözi 
a teremtő Logoszt, ahogy a hegyek ismétlik a kiáltó hangot."


 
A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást. A legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást.

 
Amikor szerelmes vagy, nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy, nem vagy szerelmes.

 
Minden kapcsolat egyfajta szent őrület, amelyet nem megfejteni kell, hanem tisztelni rejtett titkait.

 
Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk.

 
Lehetünk szerelemesek boldogság nélkül és boldogok szerelem nélkül. Az volna az igazi csoda, ha úgy lennénk szerelmesek, hogy egyúttal boldognak is éreznénk magunkat.

Kezdetben sok örömet hoz a szerelem, a vége mégis pusztulás. Ahogy az első korty bor is jólesik a belsőnknek, a második már tűzbe hozza májunk, s a harmadik ködbe borítja fejünk - úgy az első belekóstolás a szerelembe igen kellemes, a második már veszélyes, s a harmadik mint a pestis.

Mi a szerelem? Egy hosszú alkalom a szenvedésre, melynek ezer könnycsepp sem elég, és mindig újabbakat kér.

 
Akik méltatlanul bánnak a nőkkel, azok kapják tőlük a legtöbb gyöngédséget- a nők azokkal a legkomiszabbak, akik a legalázatosabban viselkednek velük.

 
A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán.

 
A szerelem a legrosszabb dolog a világon. Az ember megőrül, nem is törődik magával. A dolgok értelme megváltozik, az ember a legnagyobb őrültségekre is képes, és egy perc alatt elintézi magát egy életre.

 
A szerelem szenvedélyét csak úgy győzhetjük le, ha futunk előle...

 
Egy nőt feledni éppen azért nehéz, mert jólesik a ráemlékezés!

 
Mondd el, mivel hat a férfi a lányra? A szerető s a kérő ugyanazzal: ezer hazug szóval s egy fél igazzal.

 
A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, ha elmúlik neki.

 
Ó, mit ér a szerető hűsége,
ha szívünket összetöri annak a másiknak hidegsége,
akit jobban szeretünk!

 
Senki sem táplálhat magában egyszerre két szerelmet.

A mostani nagy gyűlölet gyakran egyedüli jele az elmúlt nagy szerelemnek.

 
A szerelem gyönyörűség – virág, csak az a baj, hogy szakadék szélén terem.

 
A nő a világ legerőszakosabb férfiával is azt csinálhatja, amit akar, ha nagyon okos, elég szép, és kevéssé szerelmes.

 
A szerelem szerelemmel kezdődik, s a legerősebb barátságból is csak gyenge szerelem fejlődhet.

 
Az igaz szerelemmel is úgy áll a dolog, mint a szellem jelenségekkel: mindenki beszél róla, de kevesen látták.

 
Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.

 
Egy férfin egy-két év alatt se látsz át. Mind csupa gyomor s mi vagyunk az étkük. Mohón falnak, s ha elteltek velünk, kiokádnak.

 
A nőt ha könnyen ad, arcátlannak tartják a férfiak.

 
Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége.

 
A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait...


 
Szerelem! Gyűlölet! Harmadik nincs?

 
...a nő számára nincsen más, csak egy: mindig szeret és mindig tönkremegy.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 162
Heti: 385
Havi: 1 932
Össz.: 649 246

Látogatottság növelés
Oldal: úúúj idézetek.(LLL)
♥ - © 2008 - 2024 - jokisversek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »